|
Ça va?
Sept 18, 2006 12:43:45 GMT 1
Post by Aurora on Sept 18, 2006 12:43:45 GMT 1
Na, hogy jómagam is hozzáfűzzek néhány szót, először is, az 'adama' szó (amely az Ádám név alapja), ha emlékeim nem csalnak (amire ellenben bizony sok esély van), szimplán annyit tesz "föld". Úgy tûnik bekövetkezett, az emlékeid megcsalattak. Az én legjobb tudomásom szerint, és az internet elsõ három találata szerint az Ádám név jelentése "atyám" ( ezt még nem hallottam), illetve "ember". És a Biblia több teremtéstörténetet is közöl, az ember mint Isten akaratának ellentmondó lény kiűzetése a Paradicsomból mindössze a második-harmadik variáció. Hmm... nekem az a gyanúm, hogy bár több teremtéstörténet van (a Bibliában szerintem csak kettõ van összekeverve) mind a kettõ tartalmazza az angedetlenság-kiûzetés fordulatot. Azt persze bizonyították a századok, hogy a tudás bár nem bűn, az egyház számára presztízsveszteség mindenképp, de ez már másféle ideológia. Isten nem egyenlő semmilyen egyházzal, egy egyház sem egyenlő magával a hittel. A Biblia pedig, legyen bármilyen szent könyv, mégiscsak halandó emberek kezének nyomát viseli magán, így sem szimbolikusan, sem pedig szó szerint nem szabad szentírásnak venni. Mostanában divat lett az egyházat szidni, még egyébként hívõ emberek körében is, mert hogy autoriter, meg csak megszedik magukat, és ragaszkodnak évszázados elképzelésekhez. Nagyjából egyetértek ezekkel, mert szerintem az általam ismert két egyház, a katolikus és a református is megragadt valahol egy-kétszáz évvel ezelõtt, és nem képes megújulni. De mielõtt ebbe kifejezetten belemélyednék, csak azt akartam mondani, hogy a látszat ellenére vannak olyan papok, akik kifejezetten szívvel-lélekkel teszik a dolgukat, és nagyon sokat segítenek embereknek. És vannak olyan gyülekezetek, amelyek szintén sokat jelentenek a tagjaiknak. Valamennyire én is tagja vagyok egynek, és tudom, hogyha baj van, segítenek egymáson az emberek. Szóval vannak hibái az egyháznak, és valószínûleg Jézus nem így képzelte el teljesen a dolgokat, de azért vannak pozitív oldalai ennek. Nagyon emberi egy keresztény közösség az én meglátásom szerint, hajlamosak akár irígykedni, sárral dobálózni, mert attól, hogy hívõk még nem szentek. De érzem azt is, hogy talán nagyobb erõvel igyekeznek összetartani stb.
|
|
|
Ça va?
Sept 18, 2006 14:21:46 GMT 1
Post by - Ágnes - on Sept 18, 2006 14:21:46 GMT 1
Úgy tûnik bekövetkezett, az emlékeid megcsalattak. Az én legjobb tudomásom szerint, és az internet elsõ három találata szerint az Ádám név jelentése "atyám" ( ezt még nem hallottam), illetve "ember". A legjobbakkal is előfordul, nem hogy még velem... De mivel tisztán emlékszem az "adama" szóra (aminek a jelentése föld), előbányásztam a kilencedikes Mohácsy Károly-féle irodalomtankönyvem. Itt áll feketén-fehéren, hogy miben tévedtem és miért (avagy a fránya vizuális memóriám): "Mivel az ember (adam) a földből (adama) származik, ez az általános megjelölés a szöveg későbbi részében már az első ember neveként szerepel: Ádám"Jó, tudni kell veszíteni, de ha ezt a magyarázatot vesszük alapul, egy iciri-picirit azért nekem is igazam van. És ami az "atyám"-at illeti, feltételezem az alapja ennek az elgondolásnak nem más, minthogy Ádám mindannyiunk "őse", "ős, öreg apánk", hiszen mint az első emberpár hím tagja, tőle származunk... Igen, kettő... az addig stimm, de szerintem - bár én sem kivételesen művelt, sem pedig aktív hívő nem vagyok - csak az Ádám-Évás az, amiben a Paradicsomból kiűzetés motívuma megjelenik. A másik teremtéstörténet, az nem az, mikor Isten hét nap alatt megteremti a világot? (vagyis hat nap alatt, s a hetedik nap megpihen...) És a teremtés csúcspontja a hatodik napon elkészülő ember (a teremtés koronája a férfi, ha...) és a feladata pedig nem más, mint uralkodni mindenen ami a földön van, a tengeri kütyüktől a hátasállatokig? Szerintem ebben nincs semmiféle kiűzetés. Amiről pedig szó van, az az a verzió, amikor Ádámot Isten a föld porából "gyúrja" (innen a porból vétettél és porrá leszel), Éva pedig Ádám oldalbordájának gyümölcse... Javítsatok ki ha tévednék, azért, abszolút laikus vagyok. Divat? Őszintén szólva ezt nem tudom megítélni, ellenben az biztos, hogy megkereszteltségem ellenére amióta az eszemet tudom, nem voltam oda az egyházért. Nem lenne baj az, hogy ha mint a kultúra bölcsői őriznék az múlt évszázadok erkölcsét - bár most ellentmondásba keverem magam, hiszen nem állhatom a vaskalaposságot -, az azonban zavaró, hogy még mindig autonóm hatalomként tekint magára az egyház és próbál befolyásolni szociális és politikai kérdéseket. Olyan dolgokhoz szól hozzá, amikkel kapcsolatban legutoljára a tizenhét-tizenhatodik században vették figyelembe a véleményét, és ami a legelviselhetetlenebb, lázítja az embereket egymás ellen, ahelyett hogy a megbékélés és nyugalom oázisát nyújtaná a számukra. Az én szememben akkor törpültek semmissé, mikor olyasmikről hallottam, hogy pl. a papok (tanult és furfangos emberek lévén) mikor előre tudták, hogy napfogyatkozás lesz, elhitették a szerencsétlen tömeggel, hogy Isten haragszik, és csak úgy lehet kiengesztelni, ha támogatják az egyházat; mire családok és munkásparasztok ezrei vonták meg a szájuktól a falatot, hogy a tizeden és mindenféle egyházi adón túl befizessék azt, amivel kiengesztelhetik az Úristent. Hogy olyanokat már ne is említsek, pl. hogy jegyeket lehetett váltani a Paradicsomba, az emberek meg vették mint a cukrot, hogy ha már itt, ebben a siralomvölgyben rossz, legalább a túlvilágra megváltsák lelki üdvüket. A Jeanne d'Arc történet meg adja magát (ettől bicska nyílik a zsebemben), szóval ha másért nem, az utóbbiért meg egy-két személyes ügy kapcsán privilegizált helyzetben érzem magam ahhoz, hogy ne szeressem az egyházat. (És akkor kihagytam olyasmit, hogy az egyház homofób, meg bűnnek tekinti az óvszerhasználatot, stb.) Sosem gyakoroltam aktívan a hitem, tehát ehhez így nem tudok hozzászólni. Az biztos, hogy az összetartó kis közösségek (alapuljanak akár egy közös valláson, akár máson - mint például a barátaimmal közös kommunánk : ) ) magukban rendkívül jók, hiszen második otthonként szolgál(hat)nak. És nem akartam benned azt az érzetet kelteni, hogy zsigerből pap-egyház-nővér ellenes vagyok, mert ami azt illeti, nagyon tisztelem az apácákat és papokat (nem csak azért mert cölibátust fogadtak és többé-kevésbé tartják azt, mielőtt meggyanusítanátok : ) ) hanem mert arra teszik fel az életüket, hogy önzetlen módon segítsenek másokon. Ettől független a vakbuzgó hit- és Istenimádat felforgatja a gyomrom.
|
|
|
Ça va?
Sept 18, 2006 18:39:04 GMT 1
Post by bokkus on Sept 18, 2006 18:39:04 GMT 1
Érdekes kis beszélgetésre lettem figyelmes itt... És nekem, mint harmadik-negyedik-ötödik hozzászólónak megint más a véleményem, persze... Bár az az igazság, hogy lavírozok. Szerintem nem célravezetõ összekeverni az egyházat/akat és a hívõ embereket. Én nem vagyok hívõ, legalábbis semmi olyanban nem hiszek, ami köré egyház szervezõdött. Megvan a magam kicsi világnézete, s nem is gondolnám, hogy nulla értelme van az ittlétünknek, sõt, néha olyan jeleket kapok - s szerintem mindenki, tehát kapunk - amelyekrõl egyértelmû, hogy nem a véletlen mûve, és bizony, komoly üzenet/jelentés értékkel bírnak. Viszont a hit "otthonául" szolgáló szervezeteket, intézményesült közösségeket, mondjuk ki, egyházakat, abszolút idegennek érzem magamtól. Az egésznek nincs is jobb értelme, mint belevinni a "spiribe" az emberek elengedhetetlen oldalkocsiját, amit én csak úgy nevezek, hogy bürokrácia, no meg hatalomvágy. A vallásos közösségek azonban más lapra tartoznak. Legtöbbjük tényleg szépen mûködõ közösség, akik segítenek egymáson, bár legtöbbször azt tapasztalom, hogy kizárólag egymáson, ami megint csak böki a csõröm, de hát ilyenek vagyunk mi emberkék. De ez ugyanígy igaz a baráti társaságokra, jobb osztályközösségekre, illetve minden közösségre, ahol van közös ellenség /legtöbbször/ vagy közös cél. Csak az ilyenek köré nem épül intézmény, pláne nem olyan, ami nem kevésszer él a megfélemlítés eszközével, amelyekbõl nem hogy tanulni nem lehet, de még csak jó irányba sem tereli az embereket, mert minden sértett "bárányka" ott vezeti le a megalázott dühét, ahol tudja. Akár családon, akár a beosztottjain, stb. Érdekes dolog történt velem a minap. Összetalálkoztunk egy adag muszlimmal, akikkel nagyon érdekes dolgokról volt szerencsénk beszélgetni, sõt, annak ellenére, hogy tele voltunk elõítéletekkel, még a meghívásukat is elfogadtuk a közösségi helyükre /mert termet kerestünk egy foglalkozáshoz, és õk ajánlkoztak, s mi még nem tudtuk, hogy mirõl van szó/. Lényeg, hogy odakeveredtünk, és megetettek-megitattak minket, elmesélték, hogy kik õk, viszont - ami nem szokványos - egyáltalán nem került szóba olyan, hogy aki nem ért egyet velük, az ostoba, sõt, nem is kívántak minket megtéríteni. Egyszerûen elfogadtuk egymás álláspontját, és ki is veséztük, hogy mi a lényeg az életben. Valahogy ez az, ami nem jellemzi az egyházakat. Egyébként én is állati keveset tudok a teremtéstörténetrõl, de hát azért is lehet ez így, mert engem más tényezõk fogtak meg a természetfeletti ezernyi tanából...
|
|
|
Ça va?
Sept 18, 2006 18:54:37 GMT 1
Post by Multi on Sept 18, 2006 18:54:37 GMT 1
na még ezzel kapcs megjegyezném hogy igazad van, és köszönöm h helyretettél bennem vmit divat az egyház szidása? hmm alacsonyabb körökökben lehet hogy lehet használni a divat szót, de alapvetõen nem hiszem, talán csakmost jutott el a világunk egy olyan pontra hogy egy átlag ember meg tud élni az egyház nélkül, és van annyi anyag a fejében, hogy rájöjjön az egyház valójában milyen kis furfangos dolog... a másik teremtéstörténet szerintem is az, amit leírtál, és szintén nem vélem felfedezni benne a kiûzetés motívumot... az egyházat megtestesítõ emebrek, mit egy bizonyos személy, pedig számomra legalábbis teljesen más, mint maga az egyház aminek, amiért dolgozik, és sokkal kedvemre valóbb dolog az amit az egyszerû kis papok ill. apácák csinálnak, mint mondjuk amit a pápa: gondolok itt arra hogy jó biztos megérdemelten kapott ilyen posztot, de hogy miért érdemel ekkora fényûzést stb, holott nem õk vallják hogy majd a mennyben megkapod a jutalmat? jó tudom ez már nem egy mai ige, de akkoris. Bokkus, ez a muszlimon dolog pedig nagyon jó, szívetmelengetõ meg minden egyéb, és kicsit irigykedek is h nekem szenélyesem még nem volt ilyenben részem...
|
|
|
Ça va?
Sept 18, 2006 19:19:45 GMT 1
Post by - Ágnes - on Sept 18, 2006 19:19:45 GMT 1
Legalább a fórum nem az aktuálpolitikai hadszíntéren történtektől hangos... : )
Hajazok a bokkussal való egyetértésre bizonyos dolgokban, péel, hogy a bürokratikus vonzat teszi tönkre az egyébként gyakran jó ötletre (hogy idézzek a Dogmából) épülő közösségeket; ez újabb vitát vet fel arról, hogy az ember alapvetően "rossz"-e, vagy a körülmények hatására torzulnak el sokan... A katolikus egyház egyébként a hipokritizmus bölcsője, amit nyelvünkben az olyan szép idiómák is jelölnek, mint hogy "bort iszik és vizet prédikál" (na ennek vajon mi az alapja, a szép siralomvölgy, ugye)... De most ezt nem is forszíroznám tovább. Kíváncsi vagyok a többiek re- és interakciójára : ) Speak up.
|
|